Egy parányi konyhakertet művelek, sőt inkább csak fűszerkertnek nevezném. A tavaly felmagzott madársalátából az idén magától kikelt a madársaláta, amerikai barna és bordó színű tépősaláta. Ha a napocska sütne néhány napot, már szedhető méretű lenne. A tavaly ültetett évelő rebarbarát az idén fogjuk először megkóstolni. A múlt hétvégén még legyőztem a kísértést, hogy túl aprón leszedjem, hiszen még csak kb. 10 cm szárrész lett volna hasznosítható, de alig várom, hogy néhány cm-t még nőjjenek. Vásároltam bordó színű levélkel-magot, amit a Jamie vidéki élete című műsorban láttam, állítólag még enyhébb fagyban is szedhetők a hatalmas levelek, és ami a lényeg, sokkal nagyobb a vitamintartalma, mint az általunk jól ismert kelkáposztának.
Tavaly nagyon bejött nálunk a ruccola (borsmustár), ez most egy "trendi" salátaféleség, idén szakaszosan fogom vetni, hogy folyamatosan legyen friss termés.
Az áruházban, ahol a magvakat vettem, leltem rá az articsókára, és Sára lányommal úgy döntöttünk, hogy egy ilyen hangzatos nevű (és persze furcsa kinézetű) növényt nem hagyhatunk ki a kínálatból. Na, ehhez nem fűzök túl sok reményt, nem tudom azt sem, megéri-e a fáradtságot, nem is emlékszem, hogy valaha láttam-e élőben articsókát.
Ilyenkor tavasszal mindig nagy reményekkel futok neki a termesztésnek, aztán a szárazság, vagy éppen a túl sok esőzés miatt elsatnyuló növények már nem villanyoznak fel annyira.
De egy maréknyi sóskalevél, egy csokor petrezselyen értéke is hatványozódik attól a ténytől, hogy "saját termés".