Ellátogattam a Magyar Kézművesek Boltjába. Már másodszor próbálkoztam. Az első alkalommal túl korai időpontban mentem, bár a nyitvatarás nincs kiírva, de gondolom, minimum 10-11 óra körül nyit. Másodszorra sikerült. A pozitív benyomásaimat írnám le először, pusztán mert szeretem elsősorban a jó oldalról szemlélni a dolgokat:-)
A kiállított cuccok egytől-egyig csodálatosak, senkit sem szeretnék név szerint kiemelni, de volt amitől elállt a lélegzetem, bár egy régi-régi technika újraálmodásáról van szó, de élőben most láttam először. Jó volt, mint egy kiállítást együtt látni, aki arrajár (Kékgolyó u. 28.) mindenképpen szánjon rá legalább pár percet.
És itt most muszáj a fájó részletekről is szólnom:
Ha nem célirányosan keresem az üzletet, soha nem vettem volna észre. Az első alkalommal egy krétával kézzel írt fekete tábla jelezte, hogy nem csak vendéglátóipari egység, hanem míves termékek tárháza is. Másodjára már az sem volt kitámasztva. Szóval sem tábla, sem kirakat, csak a befogadó kávézóé, ami viszont a maga műfajában persze gusztusos, kellemes hely. Szóval egy kicsivel több figyelemfelkeltés nem ártana meg. Persze nem ismerem a tulajdonosi/üzleti hátteret, lehet hogy ez is egy nagy eredmény, hogy együtt egy helyen megjelennek ezek a portékák mégiscsak? Hogy realizál-e eredményt a Magyar Kézművesek Boltja, nem tudom. De mint egy kiállítást az eziránt fogékonyak számára, érdemes megnézni!

Befejeztem az előző bejegyzésben félkész állapotban látható tornazsákot. Az alsó része (életem első!!) saját festésű anyagából van.



Ez nem volt szándékos, csak a levendulás zsákok csipkéjét akartam megfesteni, de olyan jó sok festőlé lett, hogy belekívánkozott egy darab fehér vászon is. Ahogy jött, egyszerűen, semmi csomózás, semmi extra. Használható lett, szerintem.
A maradék 30-40 cm csipkét ilyesmi apró dolgok díszítésére fogom felhasználni:

A múlt heti esős napok után a természet megajándékozott minket ezekkel a kincsekkel, amit kutyasétáltatás közben találtunk a közeli erdős domboldalban:


A Fény utcai piacon, kedd és csütörtök kivételével minden nap 9-11 között van lakossági gombavizsgáló, ahol szakemberek minősítik a talált gombákat. Szerencsére nekem munkába menet egyébként is útba esik.
Ezekből mennyei lakoma lett.
Pénteken megérkezett a Diustól vásárolt kockás anyag, amibe muszáj volt belevágnom. Első felindulásból ez a zsebes tornazsák/oviszsák jött ki belőle:

Emiatt félbehagytam a Sárának készülő tornazsákot, ami a hétvégi családi programok miatt kénytelen holnap estig várni a befejezésre. A nagyja már úgyis kész:

Ideje lenne valamit írnom ide, bevallom sokszor ideülök, de leginkább a mások blogjait olvasgatom.
Ami az "alkotómunkát" illeti, fejben nagyon sokat dolgozom:-) Valóságban már nem olyan sokat, jó az idő, folyton ki a kertbe, a rétre, az erdőbe.
Azért, hogy mégis dokumentáljak valamit, íme:
Úton vannak ezek az apróságok, remélem holnap este már új tulajdonosukat boldogítják:

Leánykám telefonja kapott egy szép kis csajos tokot:


Ezt a piperetartót maradék bútorszövetekből készítettem, a rózsás anyagból még egy darab telik ki, a bézsből fog még ez-az készülni.


És ha már itt vagyok, megmutatom Szerénykét, aki épp önkényes lakásfoglalást hajtott végre, de senki nem foganatosított ellene kilakoltatást. Azért az esetet fotóval dokumentáltuk.

Három szemezgetőt sikerült begyűjtenem az utóbbi cirka két hét során. A legjobban akkor örülök, ha egy másik varrós "kolléganő" ítéli címlapravalónak a cuccaimat (a kishitűség általános hibám), de természetesen bárki válogat, jó a 16-ban benne lenni.






Köszönet érte Mollisnak, JuliArtnak és Blijburgnak.

Amik közben elkészültek:
A kis zöld tatyó két példányban: egy itt található, a másik a Meska boltban.



Másik variáció az adott témára:



És egy kis apróság:

Részletek. A kertből, a házból, ahol élünk. Képekben:
A minket körülölelő hegyek miatt felénk egy egy-két héttel később ébred a természet a télből, és ezt a "késést" egész nyáron tapasztalhatjuk. Erre rátett egy keveset a nyáreleji nagy esőzés is, emiatt ez még az első termés:



Belőle (remélhetőleg) patisszon lesz:



Ő egy klívia. Három évvel ezelőtt egy db százasért vásároltam a közeli bevásárlóközpont "ments meg" polcáról. Így köszöni meg sokadik alkalommal:



Ezekhez nincs hozzáfűzni valóm. Egyszerűen szépek:

Húzós napok vannak mögöttem. Az évvégi (tanév) hajrában az utolsó simítások, a nyári szabadság előtti eddig halogatott feladatok elvégzése egy kissé lepusztítja az energiaszintemet. Ezt leginkább a szórakozás kategóriába tartozó számítógépezés sínyli, és persze velejárója a hobbizásról való átmeneti lemondás is. De azért így is dübörögnek az események itt is, ott is.
Például megérkezett Belindától a rózsaszín tartóka, hihetetlenül aranyos, különleges darab.
Levendulamániám, és újdonsült lila fanságom eredményeként egy újabb szemezgetőben volt szerencsém:

Palettának jár a köszönet érte.
És persze egy picit a varógépen is dolgozgattam. Az eredmény a Meskán, és íme itt:

Angyalszárnyakat varrtam. Köríthetnék mellé most egy nagy ezoterikus verbális hókuszpókuszt, egyszerűen erre jött most ellenállhatatlan késztetés, mintegy feloldódásul az egyéb kötelezettségek teljesítése között.
És most szeretném még megköszönni Belindának, hogy gyerekcipőben járó blogom első követőjeként és első hozzászólóként megtisztelt a figyelmével.
Tehát kedves Belinda! Nem csak a Redbull ad szárnyakat, én is megpróbálnám. Szeretnélek megajándékozni egy angyalszárnnyal, kérlek válassz, amelyik a legjobban tetszik neked, és egy címet, ahová postázhatok.
E-mail címem még hiányzik az oldalsávról: short@citromail.hu.

Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Ő mindig ott járt velem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!"

Olvasgatván mások blogjait, látom, hogy bekerülni a Szemezgetőbe presztízst jelent. Persze néhány hónapos Meskás jelenlétem alatt négy vagy öt alkalommal nekem is sikerült, s mint extra reklámnak, persze akkor örültem, s legfőbb támogatóim, a gyerekeim méginkább, de sajna nem tulajdonítottam kellő jelentőséget ennek, s nem mentettem le. A régebbi szemezgetőket már nem lelem, de a két legutóbbival most itt fogok büszkélkedni.
Köszönet érte Zizou-nak és Memelyének, és utólagos köszönet a többiért is. Ezentúl figyelmesebb leszek ezekért a pozitív megerősítésekért.

Az elmúlt napok rossz időjárása miatt beszorultam a négy fal közé, így egy kevés időt varrogatásra szántam. A lánykám amúgy is szülinapi zsúrra hivatalos az osztálytársához, így ajándékot készítettem számára:





Persze, ezt is, mint minden más darabot, Sára azonnal lestipi-stopizta, már a következő iskolaévre gondolva. S mivel a pillangó amúgy is az ő jele volt az oviban. A fotó elég sz@r lett, az igazin a lilák sokkal szebbek, majd ha szép idő lesz, csinálok róla másik képeket.

Ezért egy másikat készítettem a bulira:



Remélem, átmegy a "vizsgán".
Mindkét képet feltettem a Meskára, hátha valakinek megtetszik a "prototípus".

No, hát nem vagyok egy szószátyár itt sem. A fiam (12,5) Angliában volt a múlt héten. Szombattól szombatig szólt az út, először életében került tőlünk "elérhetetlen" távolságra. Bár már többször volt hasonló "hosszú" ideig távol, táborokba, kirándulásokon, mindig belföldön, így tudtuk, hogy bármi van, ugrunk, megyünk. Ez most más volt, kellőképpen stresszelt is a helyzet a haza érkezéséig. Ez is egy lépés volt az elszakadás felé, egy utólag már teljesen egyszerű, hétköznapinak tűnő lépés.

Nem igazán akar tartósan tavasz lenni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a komfortérzetünket a lakásban nem kell a naptárhoz igazítani, magyarul akkor fűtünk, amikor akarunk. Ráadásul a nappaliban egy jó kis kályha is is áll, így hűvös estéken anélkül is csinálunk egy kis meleget, hogy az egész lakást befűtenénk. Hulladék karton, tojástartó, műzlisdoboz is elég benne, s néhány hasáb fával egész este kellemesen árasztja a meleget.
A tegnapi este is egy ilyen volt. Már a téli estéken is megfigyeltem, hogy amikor a kályhában lobog a tűz, akkor is igyekszünk a közelében lenni, amikor egyébként a lakás többi helyisége is fűtött, meleg. Szinte lökdösődés alakul ki a gyerekek körül, ki üljön a legközelebb az "ablakához", ahonnan a legjobban árad a meleg. Ha idegen gyerek is van a háznál - s ez gyakorta előfordul -, (barátnő, játszópajtás) , akkor a kályha elé kipakolják a játékokat.
Olyankor azt gondolom, minden lakásba alapból járna egy kályha, egy biztos pont, ahol mindenki jól érzi magát, amihez mindannyian szeretünk odahúzódni, amihez ösztönösen ragaszkodunk, ha módunkban áll, önkéntelenül körülüljük a tüzet.

Néha varrogatok ezt-azt, apró tárgyakat, képeket. Leginkább képeket. Sajna, nagyon kevés a lelkifurdalás nélkül erre fordítható idő. Abszolút hobbiból dolgozom, és ettől abszolút szeretetből. Hirtelen indíttatásból születnek a kezem alól kikerülő dolgok. Nem tudom, hogy illik-e rám a kézműves jelző, vagy inkább csak kreatívkodónak nevezhetem magam. Nem igazán stresszelnek praktikussági szempontok, elég számomra, hogy egyszerűen szépnek érzem-e, amit készítek.

Mivel most próbálgatom a szárnyaim itt a blogspot-on, többet olvasgatok, mint amennyit jegyzetelek. És többször keveredem ellentmondásba sajátmagammal.
Először is ugye sokak szerint blogot csak tematikusan érdemes vezetni. Tehát értsem ezalatt, hogy válasszam külön ...mit is? A gondolatok, a benyomások, a napi események, amit az ember itt kiadni szeret magából általában nem tematikusan késztetnek megnyilatkozásra. Ez utóbbi amúgy sem megy nekem valami könnyedén, mindig úgy érzem, a véleményformáláshoz (mármint a másoké rólam) túl kevés infot adok ki, magamhoz képest pedig túl sokat.
Azonkívül azt gondolom időben sem tudok több blogot gondozni, talán még ezt az egyet sem kellőképpen, hiszen épp a valóságban eltöltött időigényes hobbik és tevékenységek (talán fordítva helytállóbb) korlátozzák az itt tölthető maradék időt.
Tehát valójában ez egy ilyen "szatócsblog" lesz, szabályok nélkül. Tavaszidőben kertesblog, rossz időben könyvesblog, közötte egy kis varrós-hobbis, s Zorán után szabadon "egy kicsit benne vagyok én", s ami még hozzám tartozik.

Egy parányi konyhakertet művelek, sőt inkább csak fűszerkertnek nevezném. A tavaly felmagzott madársalátából az idén magától kikelt a madársaláta, amerikai barna és bordó színű tépősaláta. Ha a napocska sütne néhány napot, már szedhető méretű lenne. A tavaly ültetett évelő rebarbarát az idén fogjuk először megkóstolni. A múlt hétvégén még legyőztem a kísértést, hogy túl aprón leszedjem, hiszen még csak kb. 10 cm szárrész lett volna hasznosítható, de alig várom, hogy néhány cm-t még nőjjenek. Vásároltam bordó színű levélkel-magot, amit a Jamie vidéki élete című műsorban láttam, állítólag még enyhébb fagyban is szedhetők a hatalmas levelek, és ami a lényeg, sokkal nagyobb a vitamintartalma, mint az általunk jól ismert kelkáposztának.
Tavaly nagyon bejött nálunk a ruccola (borsmustár), ez most egy "trendi" salátaféleség, idén szakaszosan fogom vetni, hogy folyamatosan legyen friss termés.
Az áruházban, ahol a magvakat vettem, leltem rá az articsókára, és Sára lányommal úgy döntöttünk, hogy egy ilyen hangzatos nevű (és persze furcsa kinézetű) növényt nem hagyhatunk ki a kínálatból. Na, ehhez nem fűzök túl sok reményt, nem tudom azt sem, megéri-e a fáradtságot, nem is emlékszem, hogy valaha láttam-e élőben articsókát.
Ilyenkor tavasszal mindig nagy reményekkel futok neki a termesztésnek, aztán a szárazság, vagy éppen a túl sok esőzés miatt elsatnyuló növények már nem villanyoznak fel annyira.
De egy maréknyi sóskalevél, egy csokor petrezselyen értéke is hatványozódik attól a ténytől, hogy "saját termés".

A hétvégén a jó időt kihasználva a kertemet építgettem. Piros kanna gumókat ültettem. Régóta vágytam rá, gyönyörködtem benne a köztereken és más kertjében:-). Most három gumót kaptam ajándékba, és remélem ez a látvány fog a nyáron fogadni. A képet az internetről töltöttem ide, fantasztikus látvány szerintem.

Persze fényképezni sem tudok valami ügyesen, de erősen próbálkozom. Ide mindenesetre felteszem a Meskabalára készült munkámat.

Nos ez a nap is elérkezett. Blogolok. Legalábbis.... vacakolok:-) Lehet a mai világban élni blog nélkül? Persze, hogy lehet. Csakhogy akkor nem tudok eleget tenni azon felszólításoknak, hogy "helyezd el ezt a linket a blogodban" vagy "tedd közzé ezt a logot a blogodban".
Persze túl sokat nem várok el magamtól ezzel kapcsolatban, de mától azzal a boldog tudattal élek ebben a világban, hogy van saját blogom.

Szeretettel üdvözlök mindenkit, aki véletlenül idetéved.