Nem igazán akar tartósan tavasz lenni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a komfortérzetünket a lakásban nem kell a naptárhoz igazítani, magyarul akkor fűtünk, amikor akarunk. Ráadásul a nappaliban egy jó kis kályha is is áll, így hűvös estéken anélkül is csinálunk egy kis meleget, hogy az egész lakást befűtenénk. Hulladék karton, tojástartó, műzlisdoboz is elég benne, s néhány hasáb fával egész este kellemesen árasztja a meleget.
A tegnapi este is egy ilyen volt. Már a téli estéken is megfigyeltem, hogy amikor a kályhában lobog a tűz, akkor is igyekszünk a közelében lenni, amikor egyébként a lakás többi helyisége is fűtött, meleg. Szinte lökdösődés alakul ki a gyerekek körül, ki üljön a legközelebb az "ablakához", ahonnan a legjobban árad a meleg. Ha idegen gyerek is van a háznál - s ez gyakorta előfordul -, (barátnő, játszópajtás) , akkor a kályha elé kipakolják a játékokat.
Olyankor azt gondolom, minden lakásba alapból járna egy kályha, egy biztos pont, ahol mindenki jól érzi magát, amihez mindannyian szeretünk odahúzódni, amihez ösztönösen ragaszkodunk, ha módunkban áll, önkéntelenül körülüljük a tüzet.

Néha varrogatok ezt-azt, apró tárgyakat, képeket. Leginkább képeket. Sajna, nagyon kevés a lelkifurdalás nélkül erre fordítható idő. Abszolút hobbiból dolgozom, és ettől abszolút szeretetből. Hirtelen indíttatásból születnek a kezem alól kikerülő dolgok. Nem tudom, hogy illik-e rám a kézműves jelző, vagy inkább csak kreatívkodónak nevezhetem magam. Nem igazán stresszelnek praktikussági szempontok, elég számomra, hogy egyszerűen szépnek érzem-e, amit készítek.

Mivel most próbálgatom a szárnyaim itt a blogspot-on, többet olvasgatok, mint amennyit jegyzetelek. És többször keveredem ellentmondásba sajátmagammal.
Először is ugye sokak szerint blogot csak tematikusan érdemes vezetni. Tehát értsem ezalatt, hogy válasszam külön ...mit is? A gondolatok, a benyomások, a napi események, amit az ember itt kiadni szeret magából általában nem tematikusan késztetnek megnyilatkozásra. Ez utóbbi amúgy sem megy nekem valami könnyedén, mindig úgy érzem, a véleményformáláshoz (mármint a másoké rólam) túl kevés infot adok ki, magamhoz képest pedig túl sokat.
Azonkívül azt gondolom időben sem tudok több blogot gondozni, talán még ezt az egyet sem kellőképpen, hiszen épp a valóságban eltöltött időigényes hobbik és tevékenységek (talán fordítva helytállóbb) korlátozzák az itt tölthető maradék időt.
Tehát valójában ez egy ilyen "szatócsblog" lesz, szabályok nélkül. Tavaszidőben kertesblog, rossz időben könyvesblog, közötte egy kis varrós-hobbis, s Zorán után szabadon "egy kicsit benne vagyok én", s ami még hozzám tartozik.

Egy parányi konyhakertet művelek, sőt inkább csak fűszerkertnek nevezném. A tavaly felmagzott madársalátából az idén magától kikelt a madársaláta, amerikai barna és bordó színű tépősaláta. Ha a napocska sütne néhány napot, már szedhető méretű lenne. A tavaly ültetett évelő rebarbarát az idén fogjuk először megkóstolni. A múlt hétvégén még legyőztem a kísértést, hogy túl aprón leszedjem, hiszen még csak kb. 10 cm szárrész lett volna hasznosítható, de alig várom, hogy néhány cm-t még nőjjenek. Vásároltam bordó színű levélkel-magot, amit a Jamie vidéki élete című műsorban láttam, állítólag még enyhébb fagyban is szedhetők a hatalmas levelek, és ami a lényeg, sokkal nagyobb a vitamintartalma, mint az általunk jól ismert kelkáposztának.
Tavaly nagyon bejött nálunk a ruccola (borsmustár), ez most egy "trendi" salátaféleség, idén szakaszosan fogom vetni, hogy folyamatosan legyen friss termés.
Az áruházban, ahol a magvakat vettem, leltem rá az articsókára, és Sára lányommal úgy döntöttünk, hogy egy ilyen hangzatos nevű (és persze furcsa kinézetű) növényt nem hagyhatunk ki a kínálatból. Na, ehhez nem fűzök túl sok reményt, nem tudom azt sem, megéri-e a fáradtságot, nem is emlékszem, hogy valaha láttam-e élőben articsókát.
Ilyenkor tavasszal mindig nagy reményekkel futok neki a termesztésnek, aztán a szárazság, vagy éppen a túl sok esőzés miatt elsatnyuló növények már nem villanyoznak fel annyira.
De egy maréknyi sóskalevél, egy csokor petrezselyen értéke is hatványozódik attól a ténytől, hogy "saját termés".

A hétvégén a jó időt kihasználva a kertemet építgettem. Piros kanna gumókat ültettem. Régóta vágytam rá, gyönyörködtem benne a köztereken és más kertjében:-). Most három gumót kaptam ajándékba, és remélem ez a látvány fog a nyáron fogadni. A képet az internetről töltöttem ide, fantasztikus látvány szerintem.

Persze fényképezni sem tudok valami ügyesen, de erősen próbálkozom. Ide mindenesetre felteszem a Meskabalára készült munkámat.

Nos ez a nap is elérkezett. Blogolok. Legalábbis.... vacakolok:-) Lehet a mai világban élni blog nélkül? Persze, hogy lehet. Csakhogy akkor nem tudok eleget tenni azon felszólításoknak, hogy "helyezd el ezt a linket a blogodban" vagy "tedd közzé ezt a logot a blogodban".
Persze túl sokat nem várok el magamtól ezzel kapcsolatban, de mától azzal a boldog tudattal élek ebben a világban, hogy van saját blogom.

Szeretettel üdvözlök mindenkit, aki véletlenül idetéved.