Angyalszárnyakat varrtam. Köríthetnék mellé most egy nagy ezoterikus verbális hókuszpókuszt, egyszerűen erre jött most ellenállhatatlan késztetés, mintegy feloldódásul az egyéb kötelezettségek teljesítése között.
És most szeretném még megköszönni Belindának, hogy gyerekcipőben járó blogom első követőjeként és első hozzászólóként megtisztelt a figyelmével.
Tehát kedves Belinda! Nem csak a Redbull ad szárnyakat, én is megpróbálnám. Szeretnélek megajándékozni egy angyalszárnnyal, kérlek válassz, amelyik a legjobban tetszik neked, és egy címet, ahová postázhatok.
E-mail címem még hiányzik az oldalsávról: short@citromail.hu.

Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Ő mindig ott járt velem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!"

Olvasgatván mások blogjait, látom, hogy bekerülni a Szemezgetőbe presztízst jelent. Persze néhány hónapos Meskás jelenlétem alatt négy vagy öt alkalommal nekem is sikerült, s mint extra reklámnak, persze akkor örültem, s legfőbb támogatóim, a gyerekeim méginkább, de sajna nem tulajdonítottam kellő jelentőséget ennek, s nem mentettem le. A régebbi szemezgetőket már nem lelem, de a két legutóbbival most itt fogok büszkélkedni.
Köszönet érte Zizou-nak és Memelyének, és utólagos köszönet a többiért is. Ezentúl figyelmesebb leszek ezekért a pozitív megerősítésekért.